
A polírozás, vagy inkább hívjuk tokfelújításnak!
A tokfelújítás célja, hogy a tok állapotát visszaállítsuk a gyári állapotra. Legalábbis törekedjünk rá, mert ugyan megtévesztésig elérhető az állapot, de sose gondoljuk, hogy egy szakember nem tudja megállapítani egy gyári és egy utólagosan felújított tok között az eltéréseket.
Arra kell törekednünk, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel csiszoljuk a tokot. Minden felületi elem hasonló veszteséget szenvedjen. el. Csak amennyi szükséges, egy picivel sem többet. A felületek találkozásánál megmaradjanak az élek vagy az ívek. Minden gyártónak és toknak megvan az egyedisége és különlegessége. Némelyiknek igen markáns (pl. Grand Seiko ) élei és síkjai vannak.
A felújítás egyik titka, hogy a tokot teljesen szét kell szedni darabjaira, mert csak akkor lehet a síkokat pontosan lekövetni a szerszámokkal. Ebbe a tokcsövek és a rámák is beletartoznak. Ehhez természetesen (főleg az összeszereléshez) szerszámok és szaktudás, és nem kevés tapasztalat kell.
A felületek homogenizálása után, főleg ha markáns elhatárolódások és élek vannak, a megmunkálás során arra kell törekednünk, hogy a lehető legkevesebbet kelljen políroznunk a felületet, és úgy is elérjük a tükörfényes felületet. A tükörfényes felületen a mattítás és szálirányra húzás is jobban látszik, így könnyen ellenőrizhető a felület megfelelő kiképzése. A szálirányra húzás irányát mindig az eredetihez megfelelően kell reprodukálni. Ezek lehetnek vertikálisak, horizontálisak, és sugárirányúak is.
Ha a tok összeszerelése után tökéletesen funkcionál, (gombok, rámák működése, vízállóság, stb..) esztétikailag és méretileg az eredetihez a legközelebb áll, és nem utolsó sorban a tulajdonos is elégedett, akkor jó munkát végeztünk!
Írta:Hegedűs Péter(órás)